logo

Mit tegyünk, ha a beosztottunk több százezres telefonszámlát hoz össze?

on 02 augusztus

Megesik. Bár ez nyilván nem vigasztal senkit.

Bozóki Imre például mozdonyvezető, és szeret pecázni. Egy alkalommal "minőségi" horgászvideókat kezdett el nézni, de a hónap végén rájött, hogy ez nem volt jó ötlet. 219 ezer forintos számla érkezett a vasúttársasághoz, mivel a 2 gigabájtos adatforgalmi keretét túllépte, és végül 3,5 gigabájtot használt.

Imre nagyon sajnálta. És a vasutas szakszervezet is, hogy olyan szerződést kötött a dolgozónak, ami az adattúllépés esetén ilyen szankciókat helyez kilátásba.

Ritka eset? Persze.

Az azonban egyáltalán nem ritka, hogy egy vállalat olyan szerződéseket köt a mobilszolgáltatókkal, amiknek nem feltétlenül ismeri minden kimenetelét, és évek múlva jön rá, hogy nem ezt akarta volna.

Még gyakoribb, hogy olyan szerződéseket kötnek a cégek, amik kedvezőtlenek számukra, de nem is tudnak róla. Ha nem tudják, milyen feltételeket lehet tárgyalások útján, már az elején megszabni, belemennek a problémás zsákutcákba.

Imre végül megúszta, először felére, majd 3700 forintra mérsékelték a túlfogyasztás ellentételezését. De a vasutas szakszervezetnek javasoljuk, hogy legközelebb már a szerződések megkötése előtt keressenek meg minket. Azért vagyunk, hogy a legjobb feltételeket alkudjuk ki a megrendelőknek, és hogy be is tartassuk ezeket a feltételeket, hónapról hónapra.

blog shutterstock 124050793

forrás: http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/07/27/imre_horgaszvideokat_nezett_219_ezres_szamlat_kapott/

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A weboldal használatával elfogadja a cookie-k használatát