Adathálózatok fajtái II – Jár-e garancia a hálózatokon?

Kétrészes poszttal mutatjuk be, mit érdemes tudni az adathálózatról mindenkinek, akit ezidáig csak érintőlegesen érdekelt a téma. A leggyakoribb tévedések, félreértések felgöngyölítése során ma annak járunk utána, milyen garanciákat nyújt a szolgáltató, és hogy mikor járunk a legjobban, ha a vállalatunk számára keresünk optimális megoldást. Talán a legismertebb adathálózati paraméter a sávszélesség. Ez határozza meg

A Vodafone úgy döntött, itt ideje a RAN hálózatok új generációjának Európában

Végfelhasználóként – akár magánemberekként, akár üzleti felhasználókként – általában két dolog érdekel minket. A kezünkben fogható, megvásárolt vagy bérelt eszközünk, amivel a mobilhálózatra csatlakozunk, valamint maga a hálózat, ahol elérhetjük az adatokat vagy egymást. Elég ritkán gondolunk azokra a megoldásokra, amik a kettő között dolgoznak, holott valójában ezek segítségével csatlakozunk rá a maghálózatra, és ezek

Kvantumfizikával védett adatok a telekommunikációs hálózaton

A “kvantum” megint felkapott szó lett az technológiák iránt érdeklődők számára. A Google nemrég bejelentette, hogy áttörést ért el a kvantumszámítógépek terén, és azt a számítást, amit a jelenlegi leggyorsabb szuperszámítógép 10.000 év alatt teljesítene, nekik 3 perc 20 másodperc alatt sikerült. Egészen más hangsúllyal került előtérbe a kvantum a titkosítás terén. A kvantum szó

Három betű, ami miatt a szolgáltatók imába foglalják az 5G-t

DSS, dynamic spectrum sharing, vagyis dinamikus spektrum megosztás. Ez az 5G azon képessége, ami túlmutat a mobilhálózat-generációk korábban megismert fejlődési ívén, mégis a legjobbat hozza ki a rendelkezésre álló lehetőségekből. Arról már korábban írtunk, hogy az 5G-t sokan a mmWawe, vagyis a nagyon magas frekvenciatartományú adatátvitellel azonosítják. Ez az, amivel a letöltések igazán gyorsak lesznek,

Összemértük a DiGi mobilhálózatát a Vodafone-éval is

Miután július elején összemértük a DiGi mobilhálózatát vidéken az ott egyértelműen legjobb sebességet nyújtó Telekommal, július végén ismét belevágtunk a DiGi-tesztelésbe, ezúttal a Vodafone hálózatával vetettük össze a mért eredményeket, és volt, ahol komoly meglepetés ért minket. A mérést egy dupla SIM-es, szolgáltatófüggetlen androidos eszközzel (OnePlus 6) végeztük, a Speedtest alkalmazás segítségével. A fel- és

5G: Egy csukott ajtó is elég, hogy drámaian lecsökkenjen a sávszélesség?

Neville Ray, a T-Mobile technológiáért felelős vezetője egy blogposztban kifejezetten arról ír, hogy a millimétersávon használt 5G sohasem lesz máshol elérhető, mint a sűrűn lakott városi területek. Sok a félreértés és félrevezetés 5G témában, úgyhogy tegyük fel bátran a kérdést: Ez vajon mit jelent? A millimétersáv, vagy mmWave egy magas, 30 és 300 gigahertz közötti

Kérdése van?


Amennyiben a telekommunikációval kapcsolatos kérdése van, szeretne megismerni Bennünket, vagy segítségre van szüksége, írjon nekünk! Szívesen vesszük honlapunkkal, szolgáltatásainkkal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait is.