Egyszerre keleti és nyugati a magyar telkópiac

A magyar távközlési piac jellegzetessége, hogy bizonyos szempontból a nyugati, más szempontból viszont a keleti piacokhoz hasonlít – jelentette ki Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója még 2008-ban. A kijelentés tömör, és általánosnak tűnik, pedig nagyon is konkrét működési mechanizmusok jelentik az alapját. Azóta eltelt nyolc év, és mi kíváncsiak voltunk, mennyit változott a helyzet.

Így védi az NMHH az előfizetőket a saját szolgáltatóiktól

Bár a piaci verseny és a jogszabályi változások az évek során sokat javítottak az ügyfelek kiszolgáltatott helyzeten a szolgáltatókkal szemben, az NMHH úgy ítélte meg, hogy az ügyfeleket további, erősebb jogszabályi védelem illeti meg a szolgáltatói „fogásokkal” szemben. Még 2015. március végén került elfogadásra és 2015. november 1-jén lépett hatályba az NMHH úgynevezett „Előfizetési szerződés 

A Magyar Telekom levele

Tudomásunkra jutott, hogy a Magyar Telekom az alábbi szerződésmódosítási ajánlattal keresi meg ügyfeleit. Mobilszolgáltatás tárgyában: a forgalmi díjak számlázásánál az első perc egy egységben, a 61. másodpertől másodperc alapon történik. Minden megkezdett egység díjköteles. Vezetékes hangszolgáltatás tárgyában: a forgalmi díjak számlázásánál az első perc egy egységben, a 61. másodpertől másodperc alapon történik. Minden megkezdett egység

Mi a vezetékes hang és adatátvitel jövője?

Eltűnnek az asztali telefonok? Minden otthonban streamelhetőek lesznek az 1080p-s filmek? Csupa olyan kérdés, amire a válasz már most látszik. Összegyűjtöttük, milyen trendek láthatóan a vezetékes hang- és adatátviteli technológiák területén. Vezetékes hang Az biztos, hogy a vezetékes hang aránya a teljes hangforgalmon belül tovább fog csökkeni, de nem fog teljesen megszűnni. Néhány területen továbbra

Hogyan számítják ki egy ország fejlettségét információs és kommunikációs technológiák (ICT) tekintetében?

Szerencsére van olyan skála, amin egy ország lemérheti az ICT-fejlettségét, és ami alapján láthatja, mely területeken kell fejlődnie. Az idén 150 éves International Telecommunication Union (ITU) „Measuring the Information Society” című éves jelentésében 2009 óta rendszeresen közzéteszi a széleskörű adatokon nyugvó ICT Development Indexet (röviden IDI). Hogyan számítják az ICT fejlettséget? Az index olyan dimenziók

Kérdése van?


Amennyiben a telekommunikációval kapcsolatos kérdése van, szeretne megismerni Bennünket, vagy segítségre van szüksége, írjon nekünk! Szívesen vesszük honlapunkkal, szolgáltatásainkkal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait is.